Vannak hangok, amelyeket elég egyetlen pillanatra meghallanunk, és máris megelevenedik előttünk egy egész világ. De a színpadon is igazi jelenség volt: elementáris kisugárzásával, finom humorával és utánozhatatlan erejével pillanatok alatt magára vonta a nézők figyelmét.

Egy róka alakja az erdő mélyéről, egy pökhendi földesúr, egy kőkorszaki figura vagy egy kedves, örökifjú rajzfilmhős. Karak, Döbrögi, Frédi, és még számtalan felejthetetlen karakter. Mindannyiukban közös valami: Csákányi László összetéveszthetetlen hangja, amely generációk emlékezetébe költözött be.

A magyar színjátszás egyik legkülönlegesebb egyénisége azonban nem csupán a mikrofon mögött, hanem a színpadon és a filmvásznon is maradandót alkotott. Buga Jóskaként az Indul a bakterházban, Deutsch bácsiként a Sose halunk meg című filmben, vagy éppen az Öreg fiú dal előadójaként ugyanazt a különös, semmi mással össze nem téveszthető világot teremtette meg: egyszerre volt benne humor, emberség, játékosság és mélység.

Története 1921-ben, Németújváron, a mai ausztriai Güssingben kezdődött. Horvát gyökerekkel rendelkező családba született, Zsigovits László Jenő néven. A trianoni határváltozások után családja Magyarországra költözött. Szülei más jövőt képzeltek el számára: papnak szánták, ám egy színházi élmény mindent megváltoztatott. A színpad varázsa erősebbnek bizonyult a családi terveknél. 1939-ben felvették a Színművészeti Akadémiára, ahol 1942-ben diplomázott. Ekkor már a Csákányi nevet viselte.

Fiatal színészként azonban hamar megtapasztalta, hogy az élet olykor egészen más forgatókönyvet ír, mint amit az ember elképzel. A második világháború katonai szolgálatra szólította, 1945-ben pedig szovjet fogságba került. Hazatérése után újra kellett kezdenie mindent: a Nemzeti Színházban nem kapott lehetőséget, így kisebb társulatoknál kereste a helyét, majd az Operettszínház, a Petőfi és a Jókai Színház, később a Vígszínház következett. Végül a Vidám Színpadon talált hosszú időre otthonra, amelynek közel két évtizeden át meghatározó művésze volt.

Nem mindennapi orgánuma, kivételes zenei érzéke és páratlan tehetsége hamar a közönség kedvencévé tette. Olyan természetességgel tudott életet lehelni egy-egy figurába, hogy azok szinte önálló életre keltek. Hangját a rajzfilmek világában éppúgy felismerték, mint a színházban vagy a filmekben. Karak bölcsessége, Döbrögi komikuma, Balu kedélyessége és Frédi harsánysága mind-mind az ő művészi világából született újjá a magyar nézők számára, és generációk nőttek fel ezeken a hangokon.

De Csákányi László története nemcsak a színpadokhoz és a filmstúdiókhoz kötődik. Életének jelentős részét Erzsébetvárosban, a Garay utca 50. számú házban töltötte. Ez volt az otthona, a családi élet színtere, lányainak születési helye. A ház falai között egy olyan művész mindennapjai zajlottak, akinek alakításait országszerte ismerték és szerették.

Csákányi László 1992. november 3-án hunyt el, de művészi öröksége azóta sem halványult el. Hangja ma is felcsendül a televízióban, dalai és filmszerepei újra meg újra visszahozzák kivételes alakját. Erzsébetváros posztumusz díszpolgári címmel ismerte el munkásságát, emléke pedig most azon a helyen is otthonra talál, amely egykor az ő otthona volt

Emléktáblaavatás Erzsébetvárosban

Halálának 34. évfordulója alkalmából Erzsébetváros emléktáblát avat Csákányi László egykori lakóházánál, a Garay utca 50. szám alatt november 6-án, délután 4 órakor. Az ünnepségen megemlékezik róla lánya, Csákányi Eszter színművész, köszöntőt mond Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere. Az emléktábla nemcsak egy kivételes színész előtt tiszteleg, hanem annak az embernek is emléket állít, akinek hangja, humora és művészete ma is generációkat köt össze.