Hogyan szólt harminc éve az iskolai csengő? Így változott az iskolakezdés három évtized alatt
Emlékszünk még, milyen volt harminc éve az iskolakezdés? Ha szerencsénk van, akkor csak a szüleink tudják visszaidézni, mivel járt évtizedekkel korábban a szeptember elseje. Mi csak boldogan begomboltuk a matrózblúzt, izgatottan bepakoltuk az új iskolatáskába az új tolltartót, és széles mosollyal, kissé megszeppenve ácsorogtunk az iskolaudvar focipályáján…
1996 őszén Erzsébetváros nyolc általános iskolájában mintegy 3500 gyereknek csöngettek be. A Madách Gimnáziumban 532 diák kezdte a tanévet, a Molnár Antal Zeneiskolába pedig közel 700-an jártak. Az óvodákban sem volt könnyű helyzet: 1833 kisgyermeket fogadtak, miközben a férőhelyek kihasználtsága már 115 százalékos volt.
Közben az iskola is kezdett másról szólni, mint korábban. Az ének-zenei tagozatok lassan háttérbe szorultak, helyükre pedig egyre inkább az idegen nyelvek, a számítástechnika és a matematika került. A világ változott, és vele együtt változtak a társadalmi elvárások is: mindenki azt szerette volna, ha a gyereke olyan tudást kap, amellyel könnyebben boldogul majd az új időkben.
.png)
De a tanévkezdés akkor sem csak az órarendről szólt. Hanem arról is, hogy miből lesz meg a füzet, a toll, a táska, és főleg a tankönyv. A szeptember elseje már akkor is óriási anyagi terhet rótt a családokra, de a helyi közösségek és az önkormányzat igyekezett segítséget nyújtani. 1996-ban egy első osztályos gyerek beiskolázása csaknem 10 ezer forintba került (az átlagkereset kb. 50 ezer forint volt ekkortájt). A legolcsóbb tankönyvcsomag 3490 forint volt, miközben a tankönyvek ára néhány év alatt a többszörösére emelkedett. Nem csoda, hogy nagy segítséget jelentett a tankönyvbörze az Almássy téri Szabadidőközpontban. Volt, aki vásárolt, volt, aki cserélt, és olyan könyv is akadt, amelyhez ingyen lehetett hozzájutni. A rászoruló családokat az önkormányzat tankönyvvel és tanszervásárlásra beváltható utalványokkal is segítette.
Sok iskola épülete erősen felújításra szorult ebben az időben, de pénzből nem volt elég. A nyári szünetben így többnyire csak a legszükségesebb javításokra futotta. A Madách Gimnáziumban viszont nagyobb munka folyt a vakáció alatt: tetőfelújítás, új tetőtéri helyiségek, korszerűbb vizesblokkok és új oktatási terek készültek.
Harminc év alatt sok minden megváltozott. Ma már a köznevelésben tanuló gyerekek többsége ingyen kapja a tankönyveket, így az iskolakezdés anyagi terhei máshová kerültek. Van azonban valami, ami 30 év távlatából is meglepően ismerős: 1996-ban sem maradt el az összefogás. A KULT7 idén is szervez tanszergyűjtést ezzel a céllal: szeptember utolsó napjáig még várjuk a felajánlásokat, hogy pótolni tudják az iskolák a gyerekek tanszereit, amelyek fogyóeszköznek számítanak. Az adományok erzsébetvárosi iskolákhoz és gyerekekhez jutnak el, amelyben a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ közreműködik.
2026-ban mások a könyvek, mások az árak, más az iskola. De amikor szeptemberben megszólal a csengő, és a gyerekek vállára kerül az iskolatáska, egy dolog talán nem változott: jó érzés tudni, hogy van, aki segít, ha szükség van rá. A KULT7 és Erzsébetváros erre törekszik egész évben. Idén 238 elsős ült ma be az iskolapadba csillogó szemekkel, izgatott szívvel, félszeg, mégis boldog mosollyal. Kívánjuk, hogy lelkesedésük éveken át kitartson, és amennyire csak lehet, minden reggel ott legyen az a mosoly az arcukon.
Szép és sikerekkel meghintett tanévkezdést kívánunk minden diáknak, a pedagógusoknak és tanulók szüleinek! Ha pedig picit szusszannátok, akkor a KULT7 sok szeretettel vár benneteket programjain! www.kult7.hu
Mit gyűjtünk? Hol adhatod le? Kattints a részletekért: https://www.kult7.hu/tanszergyujtes-a-kult7-ben/