A magyar költészet napja 1956-ban született meg, a nyári Ünnepi Könyvhét egyik rendezvényeként — szovjet mintára, ahol már 1955-től tartottak versünnepet. A következő alkalomra a kádári konszolidáció kezdetéig, 1961-ig kellett várni.

Az ünnep mai formáját 1963-ban kapta, amikor a Magyar Írók Szövetsége javasolta: legyen április 11., József Attila születésnapja a költészet ünnepe. Az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztálya rábólintott, és 1964 óta megszakítás nélkül ez az ünnep dátuma.

Az első években a munkásmozgalmi líra dominált, de a versek áttörték az ideológiai keretet. Ez az oka annak, hogy a Kádár-kori emléknapok közül kevés élte túl a rendszerváltást — de április 11. igen.

A hetvenes-nyolcvanas évekre az ünnep kulturális találkozási ponttá vált: színházi estek és iskolai versmondók, irodalmi felolvasások és könyvtári foglalkozások egyaránt megemlékeztek róla. Valójában ez a nap lett minden társadalmi csoport kulturális ünnepe. 1988-ban Galkó Balázs a Fiatal Művészek Klubjában reggel tíztől egyhelyben állva mondta el József Attila összes versét. A megszokott keretektől eltérő előadás már új korszakot jelzett.

A rendszerváltás után az állami keret eltűnt, az ünnep szervezése önkormányzatok, könyvtárak, színházak, kiadók és irodalmi lapok kezébe került. József Attila képe is árnyaltabb lett: a „proletárköltő" arcéképe helyett előtérbe kerültek az egzisztencialista, pszichoanalitikus és életrajzi olvasatok.

Az ünnep hatvanadik születésnapját 2024-ben már a teljes kulturális szféra megünnepelte. 2025-ben József Attila születésének 120. évfordulója miatt több figyelem fordult a költészet és kultúra felé.

Erzsébetvárosban a helyi ünnepségek 2024-ben teljesedtek ki igazán. Ekkor avattak emléktáblát József Attila tiszteletére a Klauzál utca 13. szám előtt, nyugdíjasok és diákok közösen faragtak rímeket, szenior versmondó napot tartottak, és összművészeti irodalmi estek színesítették a kulturális intézmény programját. 2025-ben, a 120. évfordulón mindez tovább bővült: online versvideók, a kerületi honlapon elérhető színművészi felolvasások és a Madách téri nagy közös éneklés tette emlékezetessé az ünnepet. Tavaly a KULT7 kollégái együtt szavaltak a szintén kerületi kötődésű Fedél Nélkül hontalan költőivel – ezt a videót többtízezren látták, nézettsége folyamatosan nő.

Költőink Erzsébetvárosban

Bella István (1940–2006) István utca 12, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító.

Faludy György (1910–2006) Damjanich utca 54, Kossuth-díjas költő, műfordító, író

Gérecz Attila (1929–1956) első sírja a Klauzál téren volt, költő

Gyagyovszky Emil (1881–1961) Barcsay utca 8., költő, újságíró, műfordító, szociofotós.

Gyóni Géza (1884–1917) Damjanich utca 28/a, költő, újságíró

Hunyadi István (1905–1986) Baross tér 12, Hernád utca 14, költő jogász

Karinthy Frigyes (1887–1938) Damjanich utca 27., író, költő

Novomeský Ladislav (Laco) (1904–1976), Szövetség utca 30/a., szlovák költő, politikus

Vihar Béla (1908–1978) Damjanich utca 26/b, költő, tanár

A vers nem csupán szavak egymásutánja, hanem lélekből fakadó rezdülés, amely hidat épít ember és ember között. A költészet képes kimondani azt, amit a hétköznapi beszéd gyakran elhallgat: fájdalmat, örömöt, vágyat és reményt. Mindazt, ami bennünk él, de néha nehezen talál utat a felszínre.

A magyar költészet napja azért különösen fontos ünnep, mert emlékeztet bennünket arra, hogy anyanyelvünk nemcsak eszköz, hanem otthon is. A versekben ott lüktet történelmünk, kultúránk és közös érzékenységünk.

Ezen a napon különösen figyelünk a szavak zenéjére, a gondolatok mélységére, és arra a csendre is, amelyből a költészet megszületik. Mert a vers nemcsak olvasni való, hanem átélni való, örök műfaj, egyfajta találkozás önmagunkkal és egymással.