Petőfi Sándor életútja már egész fiatalon Erzsébetvároshoz köthető. Petőfi legelső pesti szállása is már a mai Erzsébetvárosban volt 1833-ban. Az akkor tízéves kisfiút apja, Petrovics István hozta fel a városba, hogy a Deák téri evangélikus gimnáziumba írassa. Sándor a Síp utcában (a mai 23. számú ház helyén), Stark János német cipészmesternél kapott koszt-kvártélyt (vagyis szobát és teljes ellátást). Petőfi ebben a környezetben ismerkedett meg a pesti élettel és a német nyelvvel is.

Petőfi Sándor és a márciusi forradalom emlékezete elválaszthatatlan Erzsébetvárostól.
Petőfi életének talán legboldogabb időszaka a Dohány utca 16. (akkori 373.) szám alatti Schiller-házhoz köthető, amelynek tulajdonosai Schiller Károly és felesége voltak. Ide költözött be a költő 1847. november 4-én Szendrey Júliával, miután barátjuk, Egressy Gábor színművész kivette számukra az első emeleti, háromszobás lakást – alig 50 méterre a színész szállásától. Jókai is magának érezte ezt a sikert, állítván: ő volt az ingatlan felfedezője. Az évi 650 váltóforintos lakbér a környéken nem számított magasnak – bár sok internetes újdonász sokallja ezt az összeget –, hiszen a háromszobás és konyhás lakás jó elhelyezkedésű, utcai volt. Ennek ellenére az egyik szobát barátjuknak, Jókai Mórnak adták ki, a középső helyiséget pedig közös ebédlőnek és szalonnak használták. Így a lakás nem csak első családi fészek, hanem irodalmi szalon, kulturális és közösségi tér – sőt olykor szerkesztőség – szerepét is betöltötte, ami illett is a korszak polgári kultúrájához. Az 1850-es hagyatéki leltár szerint 19 szék volt összesen a lakásban, így feltételezhetjük, hogy sokan megfordultak egykoron ott.

Az otthon berendezése a polgári kényelmet tükrözte: Petőfiék szobájában zöld posztóval bevont íróasztal állt Pierre-Jean de Béranger (1780 – 1857) francia költő mellszobrával, akinek szelleme erősen hatott Petőfire. Júliának külön íróasztala volt. A falakon a francia forradalom hőseinek – Robespierre, Danton, Marat – arcképei függtek. Petőfi itt fordította Shakespeare Coriolanusát, Jókai a Szomorú napok című regényét itt kezdte el írni, majd csak 1856-ban fejezte be. Ebben a lakásban írta Szendrey Júlia a naplóját, első verseit is itt vetette papírra, ebben a lakásban dolgozott Andersen meséinek általa készített magyar fordításán.

A lakás történelmi jelentőségét Spira György történész is hangsúlyozta Petőfi napja című könyvében: „1848. március 15-én reggel Jókai szobájában gyűltek össze a márciusi ifjak Petőfi, Vasvári, Jókai és Bulyovszky, hogy véglegesítsék a 12 pontot”. Itt dőlt el, hogy nem várnak tovább a petíciókkal, hanem azonnali forradalmi fellépéssel vívják ki a sajtószabadságot. A már várandós Júlia által készített kokárdával indult el otthonról a költő...

1849 májusában Petőfi ismét visszatért Erzsébetvárosba. Az időközben már háromfős család közös otthona a mai Dohány, Síp és Rákóczi út sarkán álló Marczibányi-ház második emeletén volt. Kevésbé ismert tény viszont, hogy a költő nem 1849-ben költözött első alkalommal ide, korábban is lakott ebben az épületben, mikor egy szerény, második emeleti szobát bérelt, az Egressy család közvetlen szomszédságában. A valahai szomszédság alapozta meg a barátságot a színész Egressy Gáborral. 1849-ben a Petőfi család ismét szomszédja lett a művésznek.