Duliskovich Bazil a kortárs hazai festészet talán legmagányosabb alakja. Senki máséval össze nem téveszthető saját univerzumában működik. Mégis valamennyi képe más és más, egy-egy új, addig nem fölfejtett élmény vagy érzelmi góc kibontásának képi megragadása. Talán soha nem volt divatos, és soha nem fog tudni a divatból kimenni. Mert ami az ő festészetét foglalkoztatja, teljesen kívül esik a forgalmazási trendekben gondolkodó spekulatív műkereskedelem látásmódján.

Duliskovich Bazil képei, az általa képviselt talányos, nehezen, vagy soha szavakkal pontosan fel nem fejthető vizuális nyelv kapcsán, Krasznahorkai megállapítása tűnik a legtalálóbbnak. Ő a magyar nyelvvel kapcsolatban beszél valamiféle sajátos, melankolikus és hömpölygő sűrűségről; úgy látja, a magyar nyelvben a szavak és a mondatok mögött mindig van valami megfoghatatlan mélység, sejtelmes félhomály.

Duliskovich képi nyelve is épp ilyen. Ha köznyelvi eszközökkel közelítünk hozzá, a képei láttán átélt, megérzett jelentés elillan, kipereg feszes mondatszerkezeteink elemei közül. Egyszeriek, pillanatnyiak, mint érzeteink, amelyek a köröttünk szüntelenül változó valóság letapogatását, értelmezését célozzák, mégis mindig marad egy fátyolos széles határsáv, amely a valóság és a bensőnk valósága között húzódik. Bazil életének, létmódjának és abból következő festészetének ez a nagyszerűsége: képein keresztül adja át számunkra a kérdezés, a tévedés, a félreértés, a keresés, a soha pontosan meg nem találás jogát. Ugyanakkor technikailag lenyűgözően magabiztos eszközei révén a váratlansággal ható megértés és ráismerés és felfedezés jogát is.

Megnyitó: Október 8., csütörtök 19.00
Megtekinthető: 2026. október 8. – október 29.
Kurátor: Bojár Iván András művészettörténész

kép:The Desperate Empire of Happiness, 50 x 45 cm
olaj, vegyes technika, vászon