Ha ma azt mondjuk: Messi, Ronaldo, Mbappé, mindenki tudja, mit jelent. A hatvanas években Magyarországon és Európában Albert Flórián neve jelentette ugyanezt: a futball legnagyobb csillagát.

Szeptember 15-én, születésének 85 évfordulója alkalmából rá emlékezünk. A Császárra, az egyetlen magyar labdarúgóra, aki elnyerte az Aranylabdát. Egy kivételes sportoló, egy valóságos legenda. Magyarország sporttörténetének egyik főszereplője. Világsztár.

Hercegszántón született, szerény anyagi körülmények között nevelkedett. Miután családja 1952-ben Hercegszántóról Budapestre, a Landler Jenő (István) utca 26-ba költözött, a félárva Flórián (édesanyját két és fél évesen vesztette el) tanulmányait a kerületi Hernád utcai általános iskolában kezdte meg, majd a Madách Imre Gimnázium diákja lett, ahol 1959-ben érettségizett, de még mielőtt ez megtörtént volna, 17 évesen bemutatkozott az FTC felnőtt csapatában, ahol rögtön 2 gólt is szerzett.

Albert Flórián tehetsége egészen rendkívüli volt: elegancia, kivételes technika, páratlan labdaérzék és olyan játékintelligencia jellemezte, amely miatt a pályán mindig egy lépéssel ellenfelei előtt járt. Nem egyszerű gólszerző volt ő: alkotott a pályán. A futball számára nem pusztán küzdelem, hanem művészet is volt. Legendás történetek keringtek róla, ezek közül a legismertebb, hogy néha csípőre tett kézzel várta a labdát, mintha csak szemlélte volna a játékot. Valójában már akkor tudta, hol lesz a labda néhány másodperccel később. Mire az ellenfél észbe kapott, Albert ott volt, ahová a labdának érkeznie kellett, és sokszor már csak a kapus állt közte és a gól között. Ez volt az ő egyik legnagyobb varázsa: nem ő futott a legtöbbet, hanem ő gondolkodott a legélesebben, leggyorsabban. A pályán előre látta a játék következő pillanatát.

A zöld-fehér álom

A Ferencváros színeiben 351 bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett, a hivatalos FTC-mérkőzéseken pedig összesen 308 alkalommal talált a kapuba. Háromszor lett magyar gólkirály, olimpiai bronzérmet és Európa-bajnoki bronzérmet nyert, és 1967-ben elérte azt, ami egy labdarúgó számára a legnagyobb egyéni elismerések egyike:

Európa legjobb futballistájává választották, 1967. decemberében neki ítélték az Aranylabdát.

Ez önmagában is felfoghatatlanul nagy teljesítmény. De talán még többet mond el róla, hogy mindezt abban a korszakban érte el, amikor a magyar labdarúgás még mindig Puskásék örökségének súlyát hordozta. Albert Flórián nem egy legendás korszak emlékéből élt: saját jogán vált a magyar és a világ futballtörténetének halhatatlan alakjává.

Páratlan karrierjét később súlyos sérülés nehezítette, de pályafutásának legfontosabb része ekkor már örökre beíródott a sport történetébe. A futballtól később sem szakadt el: edzőként, szakvezetőként és sportvezetőként is a Ferencváros szolgálatában maradt.

Albert Flórián emléke ma is velünk él. Ott van a Ferencváros történetében, a Fradi Múzeumban őrzött Aranylabdában, a mai FTC utánpótlás játékosainak öltözőjének falain, a róla elnevezett stadion emlékében, a Groupama Aréna előtt álló szobrában, és itt van Erzsébetváros történetében is. 2012-ben, halála után egy évvel, kerületünk díszpolgára lett.

Albert Flórián nem egyszerűen a legnagyobbak közé került. Egy időre ő volt a legnagyobb.
Szíve ugyan zöld-fehérben dobogott, ám Erzsébetváros büszke arra, hogy ez a fiú minden nap a kerületbe járt iskolába, és minden nap innen indult késő estig tartó edzéseire.

A magyar futball halhatatlan legendája. Emlékét örökre őrizzük.